Utolsó kommentek

Bulvár

30 ezer dollárt adott a pornósnak Charlie Sheen

2011.01.30. 14:28 britta1

Bejelentkezett az elvonóra Charlie Sheen. A színész még a múlt héten került kórházba egy monstre, két napig tartó házibuli után - a hivatalos indoklás szerint rekeszizomsérvvel, de a kórházból való kiengedése után való rehabra beiratkozás némiképp mást sejtet. Sheenről azóta kiderült, hogy felnőttfilmes nőkkel bulizott, az egyikük, Kacey Jordan most meg is szólalt. "30 ezer dollárt - hatmillió forintot - adott Sheen azért, hogy 36 órán keresztül bulizzak vele. Azt mondta, hogy már csak én hiányzom a nagy 'pornós családjából'. Két napig ittunk és drogoztunk, olyanokat mondott, hogy biztosan az asztal alá tud inni engem, és egyfolytában kokóztunk" - állítja a pornós. Sheen további forgatásait elhalasztották - pedig heti kétmillió dollárt hozott a színésznek -, amíg Sheen fel nem épül. Az elvonóintézet nevét nem hozták nyilvánosságra.

40 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gellerzeller.blog.hu/api/trackback/id/tr762625215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

see and hear 2011.01.30. 19:31:47

meeeeeen. király a csávó. a leghitelesebb színész.

Johnny R. 2011.01.30. 19:33:20

Ez szép! Nekem is küldhetne egy keveset hogy én is kipróbáljam kicsibe itthon :)

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2011.01.30. 19:46:53

Szerintem nagyon sokat árt az egészségének ezzel a helytelen viselkedéssel.

Jokerpofa 2011.01.30. 20:09:39

@boldogember01: ez mekkora kamu mar, mondjuk, ha valami annyira sikeres, akkor szep csendben meggazdagodik belole, de hat ez ugye csak affiliate

dfactor 2011.01.30. 20:12:26

Kiba sikeres lehetsz, ha a freeweben van a tárhelyed...

sbacsika 2011.01.30. 20:13:43

kamu, csárli nem ilyen

kpityu2 2011.01.30. 20:23:05

Azért mégiscsak méltánytalan, hogy a művésznő fotóját nem biggyesztettétek mellé. :D

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.01.30. 20:37:50

Lassan egyszerűbb lenne az egész stábot beköltöztetni és akkor zökkenőmentes lenne a sorozat forgatása is.

nagybela2 2011.01.30. 20:38:49

ez buddhizmus. nemsokára semmit sem fog érezni, semmire sem fog vágyni.

Kelly és a szexi dög 2011.01.30. 20:53:11

Szomorú, hogy most ki kell hagynia pár hetet...

Stock 2011.01.30. 21:39:04

csak felvette a karaktert a hiteles játékhoz.. :)

Yasashi Tanuki 2011.01.30. 21:44:50

@dino vercotti: A hollywoodi hírességek nem halnak bele, van pénzük májdonorra. Mit gondolsz ki adja a fizetőképes keresletet a szervbizniszben?

Közöd???? 2011.01.30. 21:55:40

kit érdekelne ha belehal? király élete volt

Ajtony 2011.01.30. 22:20:54

@Közöd????: Ha ilyet akarsz, szerintem el tudod érni. Persze mindenből egy kicsit gyengébb cuccokkal, mint Sheen. "Háziszőttesből" bármikor az asztal alá ihatsz egy csapat "hölgyet" a négyes út pihenőiben. :-)
az mondjuk csak "királyfi", ha a "mestert" nézzük

bukodi 2011.01.30. 22:33:06

Nehéz elhinni, hogy ezeket a bulikat nem a 'Két pasi meg egy kicsi' marketingesei szervezik.

kyanzes (törölt) 2011.01.30. 22:46:21

@Ajtony: Pl. felbérelheted Maria Geronazzot. És nem 30e dollár, hanem 30e forint (hozzávetőleges tipp).

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.01.30. 23:54:41

ez a csaj nagyon benan nez ki. talahatott volna sokkal jobbakat is. igaz azokat nem lehet ugy kiberelni mint egy kurvat. ugy latszik charlienak nem eleg, hogy sheen-en van a karrierje...

Dr Milton 2011.01.30. 23:55:01

Csak próbál Stohl poros lábnyomába érni, de a mi Bucink sokkal nagyobb zseni

sunázósün 2011.01.31. 00:27:46

Ez az élet Babolcsai néni!

mr.guargumi 2011.01.31. 02:05:44

Ha én CS lennék biztos nem fizetnék semmiféle nőneműnek..nem is értem ő miért perkál, néha bontson ki egy-egy rajongói levelet, hátha olcsóbban megússza..:D

treedog 2011.01.31. 03:48:41

@mr.guargumi: összességében szerintem így olcsóbb neki.

bandigyerek 2011.01.31. 06:41:05

nem mutat jó példát az ifjuságnak a viselkedésével..(az ideális vasutas házaspár:evita peron, csárli sín.).

lettuce 2011.01.31. 07:21:00

És nincs felpüffedve, kifejezetten jól néz ki. Miből van ez a srác?

Titus Pullo Urbino 2011.01.31. 08:08:26

A Szakaszban egész jó alakítása volt, kár érte, hogy pár év alatt így elzüllött, nem lesz ennek jó vége, bele fog halni ebbe az életmódba.

odamondó 2011.01.31. 08:14:17

@mr.guargumi: azért mert egyszerűbb egy pornóst meghívni akiről még referencia film is van hogy szopik míg a rajongók lehet több mint 50%a nem tud bánni a répával.

izellajos 2011.01.31. 08:58:57

az nem derül ki, hogy megcsinálta-e a némbert. Valszeg addigra már egyikük sem emlékezett a menetre. szinvonal.

BP80 2011.01.31. 09:13:12

Szegeny manust mindenki felreerti. Ez csak a "method acting" resze!

Medgar 2011.01.31. 09:19:04

@Titus Pullo Urbino: Azt tudod ugye, hogy te is belefogsz halni az életmódodba? Csak CS addig szétbulizza az agyát. ;-)

Titus Pullo Urbino 2011.01.31. 09:23:10

@Medx: persze, "Úgyis meghaltok!" énekelte a CPG, de nem mindegy, hogyan, mikor és mibe. Szeretném először felnevelni a kettő gyermekemet.

Medgar 2011.01.31. 09:27:22

@Titus Pullo Urbino: Kinek a pap kinek a papné. Azért heti két millió $-ból, akár félévente újjáépítenek akár egy körömdarabból is.

Medgar 2011.01.31. 09:32:33

A másik pedig, hogy heti 2m $ az havi 8, ebből elkurvázni 30 000 dollárt, az arányaiban a magyar átlagkeresettel (210 000 Ft) számolva 800 forintot jelent.

Bellagio 2011.01.31. 09:46:19

Ezaz Charlie! Keep it pimpin´:) A masodik legnagyobb peldakepem! Az elso Hugh Hefner.

biborka313 2011.01.31. 10:49:41

@Medx:

Anyagilag nem megterhelő neki.
A kábszer viszont ugyanúgy kinyírja mint a híd alatti csövest.
Talán rájönnek a producerek egy idő múlva, hogy a tag többet árt egy filmnek mint használ.
Aztán egyszer csak kiürül a zsírosbödön és hoppon marad.

Medgar 2011.01.31. 11:07:25

@biborka313: lásd az előző kommentem. Az egészség csak pénzkérdés.

Bellagio 2011.01.31. 11:19:43

@biborka313:

Amig a share es a rating jo, addig nem fog eljonni a pillanat, hogy Charlie batyank tobbet art, mint hasznal.

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2011.01.31. 11:46:05

Szőkének szőke, de elég fiús testű lányt választott Charlie :(

odamondó 2011.01.31. 15:40:58

@Myta: lehet az ilyen fehérmájú kiscickós ősribancokra bukik amint láthatjuk :), de azért az túlzás szerintem hogy fiús. milyen fiúnak van ilyen teste lol.
süti beállítások módosítása